Horváth Rebeka Eszter

Pszichológus

Rólam

„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” 

(Antoine de Saint-Exupéry) 

Rendbe szedni a saját bolygónkat nem egyszerű feladat, viszont felelősséggel tartozunk magunknak a lelki egészségünkért, pont úgy, mint életünk más fontos területeiért. Bárki élhet át megterhelő időszakokat vagy egy nem várt negatív esemény beárnyékolhatja a napjait, azonban hiszem, hogy megfelelő motiváltsággal és segítséggel a nehéz helyzeteket is képesek vagyunk megoldani, pozitív fordulatot hozni életünkbe. Ilyenkor jól jön egy külső szemlélő, aki elfogad és megtartó attitűddel támogat minket. Azonban az első lépés megtétele után sem elég hátradőlnünk. A segítő kapcsolatban egyenrangú félként, egy aktív folyamat részeként, közös munkával fogjuk feltárni az elakadásokat, az adott probléma fókuszát és feltérképezzük a kliens erőforrásait. Szeretném ha üléseink alatt az egyén, mint egyedi részekből álló egész kerülne a középpontba és annak kibontakoztatásával haladnánk a változás útján, együtt.

Horváth Rebeka Eszter Pszichológus

Pszichológiai tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, alap és mesterszakon, tanácsadás és iskolapszichológia specializációval. Szakmai gyakorlatomat a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház Addiktológiai Rehabilitációs osztályán teljesítettem, ahol lehetőségem volt mélyebb betekintést nyerni a szenvedélybetegségek pszichológiai hátterébe és azok kezelésébe. Elvégeztem az OH kártya instruktor képzést, amely a humanisztikus pszichológiából építkező, kreatív és projektív eszköz. A módszer bármely korosztálynál hatékonyan alkalmazható, az önismereti és segítő munka során. Jelenleg az Újbudai Pszichológiai Műhelyben dolgozom pszichológusként ahol felnőttekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozom, emellett iskolapszichológusként is tevékenykedem. Munkám során a megszerzett tudást és gyakorlati tapasztalatokat ötvözve segítem klienseimet abban, hogy hatékonyan kezeljék életük kihívásait, és megtalálják a belső egyensúlyukat.

Tanulmányok

2025-

ELTE – Szexuálpszichológiai szakpszichológus szakképzés

2025-

Aktív Analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete

Pszichopatológia tanfolyam

2025

OH kártya instruktor

2021-2023

ELTE – Pszichológia Mesterképzés

Tanácsadás- és iskolapszichológia specializáció

2017-2021

ELTE – Pszichológia Alapképzés

Miben segíthetek?

Érzelmi és mentális egészség

  • Szorongás, stresszkezelés
  • Önbizalom, önismeret, önbecsülés fejlesztése
  • Érzelemszabályozás

Kapcsolati problémák

  • Párkapcsolati nehézségek
  • Intimitás, szexualitás
  • Családi konfliktusok
  • Kommunikációs problémák
  • Kötődési nehézségek
  • Magány, elszigeteltség érzése
  • Válás, szakítás feldolgozása

Életvezetési nehézségek

  • Döntéshozatali nehézségek
  • Életváltozások, krízisek
  • Munka-magánélet egyensúly
  • Gyász, veszteség feldolgozása
  • Függőségek

Szolgáltatások és árak

Személyes pszichológiai tanácsadás

50 perces egyéni konzultáció

20.000 Ft / alkalom

Személyes pszichológiai konzultáció

Online pszichológiai tanácsadás

50 perces egyéni konzultáció videóhívásban

20.000 Ft / alkalom

online pszichológiai konzultációra is van lehetőség
48 órán belüli lemondás esetén a konzultáció teljes ára felszámolásra kerül!

Kapcsolat

    Lépjen Velem kapcsolatba!

    Amennyiben felvenné velem a kapcsolatot, azt megteheti az elérhetőségemen, illetve az űrlap kitöltésével!

    Újbudai Pszichológiai Műhely 1111, Budapest, Egry József u. 38